Pécsi Anime Fanclub
Történetünk valamikor 2007 kora tavaszán kezdődött, amikor Kiharu és én megláttuk oPal hozzászólását egy fórumon, melyben azt írta, van még hely az autójában pécsiek számára a tavaszi conra oda- és visszaútra is. Természetesen nem szalaszthattuk el a kínálkozó lehetőséget, és oPallal tartottunk. Mondanom sem kell, nagyon jól éreztük magunkat a rendezvényen, ám amikor megpillantottuk a Szombathelyi Anime Szövetség tagjait saját klubpólójukban, bizony igen sóvárogva néztük őket, és már nem először sóhajtottunk fel, hogy milyen jó lenne, ha a pécsi animések is közösségbe tartozhatnának. Annál is inkább fenyegető volt egy helyi animeklub hiánya, hiszen közeledett a 2010-es év, amikor is Pécs Európa kulturális fővárosa lesz. Kiderült, hogy oPal is így vélekedik, ráadásul a barátaival - Kazamével és kaminarival - ő is hasonló álmokat szövögetett már egy ideje, mint mi. Ezek után nem volt kérdéses, hogy egyesítenünk kell erőinket. A nagy elhatározást egy kedves MAT-tag, Zetto támogatása is segítette, ezúton is köszönjük neki a biztatást. Azonban az egyetemi vizsgaidőszak és a nyári szakmai gyakorlat közbeszólt, ezért csak két hónappal később léphettünk a tettek mezejére. Végül 2007. július 21-én került sor az egyesülésre és a klub megalapítására, ezért ettől a dátumtól kezdve számítjuk a Pécsi Anime Fanclub, vagyis a PAF létezését.

Eleinte - saját honlap hiányában - csak internetes fórumokon reklámoztuk magunkat és a találkozóinkat, és ismerősök ismerősein keresztül, a 2007-es őszi conon és még az egyetemi büfében is kerestünk és találtunk tagokat. Tevékenységeinknek köszönhetően lassú, de biztos növekedésnek indult a létszám. Az összejöveteleinket - melyek általában kötetlen beszélgetéssel teltek - egy hangulatos teázóban és a Szent Mór Kollégium társalgójában tartottuk.

A nagy áttörést a honlap és a fórum elkészülése jelentette 2007 decemberében. Ettől kezdve jelentősen könnyebbé vált a kommunikáció a - mellesleg robbanásszerűen megugrott számú - tagok között, és együtt találhattuk ki a programokat is. Ezekből pedig nem volt hiány; a szokásos beszélgetés és teázás mellett majdnem minden hónapra jutott valami emlékezetes esemény is. Decemberben ott alvós, vagyis inkább - ott virrasztós - előszilvesztert tartottunk a pécsváradi művelődési házban. Februárban - stílusosan - cosplayezős buli keretein belül farsangoztunk. Eddigi legmozgalmasabb hónapunk az április volt. Ekkor tapasztaltuk meg, hogy nem szabad elkeseredni, ha a szabadtéri szalonnasütést elmossa az eső, hiszen feltaláljuk mi magunkat, és bár bőrig áztunk, de miután menedékre leltünk a kollégiumban, rájöttünk, hogy a közös tepsiben készült, együtt elfogyasztott étel - melybe mindenki beleadott valamit - a legfinomabb. Egy héttel a rendhagyó szalonnasütés után sikerült megvalósítanunk az egyik nagy tervünket, és közösen, különbusszal, az időközben elkészült PAF-os pólóban utaztunk fel a tavaszi conra, és még büszkébben jöhettünk haza, mint ahogy mentünk, köszönhetően a PAF-osok conon nyújtott szép teljesítményének: Narumi - tiszteletbeli tagunk - első helyezett lett a karaoke versenyen, Bree megkapta a zsűri kedvence díjat kiemelkedő színvonalú fanfictionjéért, Eorin pedig látványos csoportos performance cosplay szereplőjeként lépett fel. Ám ezzel még mindig nem ért véget az áprilisi programok sora, ugyanis egy vetítéssorozat keretein belül megtekinthettük a Függőkert című japán filmet a pécsi Dominikánus Házban. Májusban a hagyományos, pokrócos piknik sötétedésig tartó kellemes kikapcsolódást nyújtott, és a park játszóterén (újra) igazán gyermeknek érezhettük magunkat; valamint még ugyanebben a hónapban ellátogattunk a Keszthelyi Anime Club által szervezett Japán Napra. Júniusban sétáltunk a Sétatér Fesztiválon, és megmásztuk a Tettye szikláit. Mindezen programok mellett pedig rendszeres vendégek voltunk a pécsi M.A.K.SZ. klub vetítésein.

2008. június 30.

2008 óta pedig eltelt 2 év, és a Pécsi Anime Fanclubban kétféle találkozó alakult ki a klub fennállásának eddigi 3 éve alatt. Az egyik a "hivatalos", nagy találkozó, ami havonta esedékes, a másik pedig a kisebb, spontán összejövetel, amit bármikor bármelyik klubtag szervezhet, ha épp ráér, és kedve támad összefutni a többiekkel. Mindkét esetben a fórumunkon egyeztetjük a részleteket, mert úgy gondoljuk, hogy akkor tudjuk a lehető legnagyobb létszámot elérni egy találkozón, ha olyan időpontot választunk, amely a legtöbb embernek megfelel. A nagy találkozókon adódik lehetőség az "animésebb" tevékenységekre, pl. rajzolásra, táncszőnyegezésre, de cosplayezős farsangunk ill. Halloween bulink is volt már. Természetesen ezek mellett nyugodtan lehet kötetlenül beszélgetni, véleményeket cserélni bármilyen témával kapcsolatban, és a kisebb összejöveteleken még inkább az ismerkedésen van a hangsúly - történjen az sétálás, fagyizás, teázás vagy bowlingozás keretében. Persze előfordul, hogy a nagy találkozókat is a csapatépítésnek szenteljük. Így tartottunk már össznépi piknikezést, szalonnasütést, bográcsozást, pizzázást és sportnapot is, valamint természetesen a conokra történő szervezett utazásainkat is ide soroljuk. Az anime, a manga és a távol-keleti kultúra iránti érdeklődés remek kiindulópontja az ismerkedésnek, és mi ezt igyekszünk kihasználni. Nem célunk csak és kizárólag ezekkel foglalkozni, hanem egy közösség kialakításával támpontot szeretnénk nyújtani új barátságok vagy akár szerelmek születéséhez. :)

2010. július 7.

Yuriko-chan